

A társaság 2006 tavaszán alakult, egy alkotó közösséget szerettünk volna létrehozni, ahol egymástól tanulhatjuk a festészet minden fortélyát.A társaság 14 főből áll, 12-en a képzőművészetek közül a festészetet választottuk, van két iparművészünk (tűzzománc készítő és csipkekészítő).Alkalmazott technikáink: olaj, akril, tempera, pasztell, tus, a tűzzománc különböző technikái, és a vert csipkék. Mára mindenkinek kialakult stílusa, saját egyénisége van. A képalkotás a népi naivtól, egészen a modernig terjed.
Az ember és a természet szoros összefüggésben áll egymással. Képeinkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a természet szeretetére és annak megóvására!
A társaság tagjai közül néhányan Budapestre járnak rajzot és festészetet tanulni, vannak, akik az önképzést könyvekből, filmekről próbálják elsajátítani, de mindenki igyekszik valamilyen módon a tudását fejleszteni.
Azt valljuk, hogy többen együtt, egymást segítve és javítva, sikerélményeket gyűjtve, vagy kudarcokat megélve juthatunk előbbre!
Ami közös a társaság tagjaiban az a képzőművészet szeretete, az egymás iránti tisztelet és a festés iránti alázat.
A társaság tagjai közül többen barátok vagyunk és gyermekkorunktól hordozzuk magunkban a képzőművészet szeretetét. Van, akit egy könyv egy kiállítás vagy egy trauma indított el ezen az úton.Bemutatkoztunk Budapesten és a Tápió-vidékén több faluban 16 alkalommal.Jövőt illetően szeretnénk eljutni külföldre alkotótáborokba, megismerni az ottani embereket és kultúrákat.
Alkotók:
Aszalós István (Aszalós) festészet
Baji Károly (Baji Károly) festészet
Bognár Ilona (Bognár) festészet
Czakó Rafaelné (Ofi) festészet
Dudásné Borcsányi Irén (BorcsI) festészet
Gazsi Jánosné (Hani) festészet
Incze Sándorné (Pirosi) festészet
Kovács Jánosné (népművészet mestere) csipke
László Béláné (Dósa) festészet
László Jánosné (Szabó Anna) festészet
Németh Mihályné (Németh) festészet
Simonné Nagy Erika (Erika) festészet
Szekeres Rafaelné (Szekeres Dezsőfi Julianna) festészet
Uhereczky Pálné (Uné) tűzzománc
* Aszalós István
2251. Tápiószecső, Nefelejcs u. 36. Telefon: 29/ 446-298
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
1942-ben születtem Tápiószecsőn. Jelenleg is itt élek. Két fiam van, akik felnőttek és családot alapítottak. Gyermekkorom óta szeretek rajzolni grafittal és szénnel. Rendszeresen 2 éve kezdtem el festeni, temperával és olajjal. 1963-ban munka mellett Budapesten jártam egy önképző tanfolyamra sajnos csak három hónapig tudtam folytatni, mert munka mellett vidékről ingázva, nagyon fárasztó volt. A családomban édesanyámnak és a bátyámnak jó érzéke volt a festéshez egy unokatestvérem pedig szobrászmester volt. A festészetem úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt volt egy kiállítás Tápiószecsőn és egy képemmel Én is szerepeltem, itt kaptam kedvet a festéshez. 2006-tól az „Alkotó Kezek” Baráti Társaságnak alapító tagja vagyok. Többször volt kiállításunk Tápiószecsőn és Budapesten.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/aszalos_istvan_kepei
* Baji Károly
2251. Tápiószecső, Rákóczi út 7. Telefon: 29/ 446-881
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
A körösök vidékén Köröstarcsán születtem 1945-ben. Iskolába is itt jártam. Legkedvesebb tantárgyam a rajz volt. 1960-ban a Békési Szegedi Kis István Gimnáziumba kerültem, ahol már komolyabban foglalkozhattam a rajzolással Mladonyiczky Béla szobrászművész szakkörében. Az olajfestékkel még iskolás koromba megbarátkoztam, mert ebben az időben az édesapám nagyon sok képet festett. Gimnázium után Pesten tanultam, sajnos a festésre, rajzolásra egyre kevesebb idő jutott, pedig néha hiányzott az olajfesték illata, illetve a festés, a képkészítés öröme. 2000-ben Tápiószecsőre költöztünk. Elhatároztam, hogy ismét festeni fogok. Elhatározásomat megerősítette a télen rendezett amatőr festők kiállítása és az azt követően alakult Alkotó Kezek Baráti Társasága.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/baji_karoly_festmenyei
* Bognár Ilona
Művésznév: Bognár I.
2251. Tápiószecső, Gárdonyi G.u. 44. Telefon: 29/447-199
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
A rajzolás, festés és szobrászkodás gyermekkori szerelem nálam. Pedagógusként fő feladatomnak éreztem a természet tiszteletére, annak óvására nevelni „gyermekeimet”. Jelenleg odáig bátorodtam, hogy lelkemben megszülető képeimet olajjal, akrillal, ill. akvarellel próbálom kifejezni és megmutatni. A mezei virágok, madarak, pillangók, felhők festése lelki egyensúlyom őrei. Budapesten tagja vagyok a Művészet és Barátai Egyesületének. Több csoportos, ill. egyéni kiállításon vettem már részt. Örülök, hogy községünkben, itt Tápiószecsőn is megalakulhatott (egyenlőre kis létszámmal) az Alkotó Kezek Baráti Társasága.
http://indafoto.hu/Tapioszecso_onkormanyzat/bognar_ilona_kepei
* Czakó Ráfaelné
Művésznév: Ofi
2251. Tápiószecső, Dózsa Gy. u.4. Telefon: 06 30 387 4787
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
Leánykori nevem: Ofella Ilona. Gyermekkorom óta nagyon szerettem rajzolni és festegetni. Az általános iskola elvégzése után dolgozni mentem. A munka mellet is festegettem, de csak a magam örömére. Férjhez mentem és született három szép lányom. Hosszú ideig az Ő nevelésük töltötte ki az életem. Amikor nagyobban lettek újra elkezdtem a hobbymnak élni. A férjem 2000-ben meghalt és egyedül maradtam, azóta folyamatosan festek. Szeretném képeimmel megörvendeztetni az embereket.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/czako_rafaelne_festmenyei
* Dudásné Borcsány Irén
Művésznév: BorcsányI
2118 Dány Széchenyi u. 44. Telefon: 06 20 455 4348
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
1947 07. 29-én születtem Gödöllőn. Férjemmel és az édesanyámmal élek, egy gyermekem és két unokám van. A festészettel betegségem folytán kerültem szorosabb kapcsolatba. A gyógyulásban több egyéb mellett nagy szerepet kapott a festés, a szín terápia. Először csak mandalákat festettem, majd egy kedves barátnőm útmutatása mellett kezdtem az akril festészettel foglalkozni. Örömet okoz nekem ez a fajta tevékenység. Még nagyon az elején járok a tanulásnak remélem, a Gondviselés majd hozzá segít, hogy képezhessem magam ezen a téren is. Tagja vagyok 2010-től az Alkotó Kezek Baráti Társaságának Tápiószecsőn.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/dudasne_borcsany_iren_kepei
* Gazsi Jánosné
Művésznév : Hani
2251. Tápiószecső, Móra F. u. 4. Telefon: 29/ 448-338
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
1949-ben születtem Nagykátán. Leánykori nevem : Kármán Erzsébet. 1972-től élek Tápiószecsőn, amióta férjhez mentem. Kilenc éve kezdtem el festeni. Az első két képet temperával készítettem, a többi kép már csak olajjal készült. Ha festek, gondolataim a világ legszebb, legnyugodtabb tájaira szállnak. Nagyon szeretem a természetet. Képeim közül is legtöbb tájkép és csendélet. Szeretem megajándékozni barátaimat, szeretteimet képeimmel, gondolván, hogy ezzel az Ő környezetüket is szebbé, gazdagabbá tehetem.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/gazsi_janosne_kepei
* Incze Sándorné
Művésznév: Pirosi
2251. Tápiószecső, Szilvafás u. 9. Telefon: 06 20 5 312 770 29/ 446-585
Bemutatkozás-Önéletrajz-Hitvallás
52 évesen az alkotni vágyás az önmegvalósítás iránti igény tört fel bennem, egy súlyos betegség kapcsán. 2005-től foglalkozom a festészettel. Egy budapesti klubban kezdtem, az első órám a Várban volt, ami sikerélményt hozott és ez tovább inspirált az alkotni vágyásban. Egyébként gyermekkorom óta magamban hordozom a festészet szeretetét, tizenöt évesen az Aranyecset című könyv elolvasása hozta ki belőlem ezt az érzést. Alkotás közben a legnagyobb csend és békesség vesz körül, úgy érzem, megszűnik létezni körülöttem a világ, aki már megtapasztalta ezt az érzés újra és újra szeretné átélni. Minden alkotást a gyermekemnek érzek, egy ideig dédelgetem őket, de örömmel tölt el, ha megvásárolják a képeimet. Festés közben nem a tökéletes kidolgozásra, inkább az esztétikára törekszem. Szeretek kísérletezni mindenféle technikát és új dolgot kipróbálni, számomra mégis az olaj lett a legkedvesebb. Művésznévként a „Pirosi” Nevet választottam, ami Incze Pirost jelentene az én olvasatomban. Több csoportos kiállításon vettem részt Budapesten a Maconkai Orosz László Galériában a XVI. kerületi Önkormányzat Galériájában a Pataki Művelődési Házban. 2006-ban gyermekkori barátnőmmel létrehoztuk az amatőr festőkből és két iparművészből álló társaságot, melynek vezetője vagyok. Nevünk: „Alkotó Kezek” Baráti Társasága
http://indafoto.hu/Tapioszecso_onkormanyzat/incze_sandorne_pirosi_kepei
* Név: Kovács Jánosné
népművészet mestere
2251. Tápiószecső, Kátai út 82/4 Telefon: 06 20 423 7196, 29/ 446-856
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
A vert csipke eredete a múlt homályába vész, hiszen már a XV. században elterjedt. Én 1969 nyarán kezdtem tanulgatni ezt a gyönyörű, világszerte ismert mesterséget, a vert csipke készítést. A kiskunhalasi csipkeháztól egy Valérka nevű csipkéstől tanultam, egy kis faluban Jászszentlászlón, melyet azóta is szorgalmasan csinálok. Saját tervezésű, rajzolású, kivitelezésű mintákkal büszkélkedhetek, ezzel elértem egy szép eredményt, zsűriztetésre küldött saját munkáimmal. 1998-ban meg kaptam a Népi Iparművészeti Címet. Kiállításokon szoktam bemutatni terítőimet, szélcsipkéimet, magyar csipkéket, melyet vékony cérnából készítek különböző technikákkal. Budapesten tagja vagyok a Magyar Csipkekészítők Egyesületének. Örömet s hasznos időtöltésemet lelem e szép munkában, melyet bárkinek ajánlani tudok, és szívesen megtanítok bárkit erre a gyönyörű mesterségre. Minden év augusztus 20-án kerül megrendezésre a Mesterségek Ünnepe a Várban, ahol bemutatókat szervezünk, hogy hogy is készül a csipke. Itt megtekinthetők és megvásárolhatók csipkéim. Az Alkotó Kezek Baráti Társaságának 2006-tól tagja vagyok.
http://indafoto.hu/Tapioszecso_onkormanyzat/kovacs_janosne_rozika_alkotasa
* László Béláné
Művésznév: Dósa Ilona
2251.Tápiószecső, Nefelejcs u. 35. Telefon: 29/ 446-297
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
1955-ban születtem Tápiószecsőn. Azóta is itt élek. Már gyermekkoromba is szerettem rajzolni, de az élet úgy hozta, hogy számomra ez csak álom lehet. A munka és három gyermek mellett nem volt lehetőségem a továbbképzésre. Viszont bármerre jártam, gondolatban elképzeltem, hogy mennyire szeretném lefesteni azokat a gyönyörű tájakat, csendéletet. Úgy érzem, hogy a festés valahol a génjeimben van, szeretném magamból kifesteni az érzéseimet. Közben az idők folyamán nagyon sok betegséggel kellett szembe néznem és elkeseredésemben egyszer csak ecsetet fogtam - körülbelül két éve- és elkezdtem festegetni a saját örömömre, megnyugtatásomra. De ha ezzel még másoknak is örömet tudok adni, az még boldogabbá tesz.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/dosa_ilona_kepei
* László Jánosné
Művésznév: Szabó Anna
2251. Tápiószecső, Damjanich u. 36/a. Telefon: 06 70 317 1654
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
Szabó Anna vagyok 1957-ben születtem. Mindig szerettem a szép képeket, grafikákat. A festés és rajzolás szeretete gyermekkorom óta bennem van. Főleg az impresszionisták álnak közel hozzám. Két gyermekem már felnőtt, elkerültek otthonról. Úgy érzem itt az ideje, hogy azzal foglalkozzam, amit szeretek a festéssel, rajzolással. Festő barátaim meghívtak a kiállításukra 2006-ban és örömmel csatlakoztam a baráti társasághoz. Azóta rendszeresen festek, rajzolok tussal és tűfilccel, régi épületeket, templomokat. Nagy kihívást jelent, de örömmel tölt el, amikor elkészülnek a képek. Amikor dolgozom csak a kép és Én létezem. Még nagyon sokat kell tanulnom és ebben a többi festő társam segít, véleményével, tanácsával. Remélem sikerül elsajátítani azt a tudást, ami ehhez a szép hobbyhoz szükséges. Amiért elkezdtem festeni az az, hogy a saját lakásom falait díszítsem a képeimmel, és hogy másoknak is örömet szerezzek velük.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/laszlo_janosne_festmenyei
* Németh Mihályné
Művésznév: Németh Erzsébet
2251. Tápiószecső, Liget u. 13. 29/ 448-370
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
58 éves nyugdíjas háziasszony vagyok. Humán beállítottságomnak köszönhetően szeretem a művészetek valamennyi ágát, de kiváltképp a képzőművészet szeretete az, ami arra ösztönzött, hogy magam is próbálkozzam a festészettel. Intézményesen nem tanultam, sem rajzolni, sem festeni. Az általános iskolában jó rajzosnak számítottam. Negyvenhárom évvel ezelőtt volt ugyan egy sikertelen kísérletem a művészlét felé. Felvételiztem a Képzőművészeti Gimnáziumba, de hely hiányában nem vettek fel. Tehát elmondhatom, hogy nem minden előzmény nélküli a mostani elhatározásom. Ezért is csatlakoztam örömmel a helyi „Alkotó Kezek” Baráti Társasághoz, mert úgy gondolom, hogy itt többen együtt, egymást segítve és javítva, sikerélményeket gyűjtve vagy kudarcokat megélve juthatunk előbbre.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/nemeth_mihalyne
* Simonné Nagy Erika
Művésznév: Erika
2251. Tápiószecső, Zalka Máté u.40. Telefon:29/ 447-018
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
Gyermekkorom óta érdekel a művészet több ága, de közelebbi kapcsolatba 2010-ben kerültem a festészethez. Gászpor Vince festőművésztől tanultam kb. 5 hónapig olajjal vászonra festeni. Ma már autodidakta módon próbálom magam fejleszteni, próbálom a nagyoktól ellesni a festészet technikáját. Számomra a festés a kikapcsolódást, megnyugvást jelenti, egyfajta életérzést. Amióta festek, más szemmel látom a természetet, minden fát, virágot, bokrot. Azóta szebbnek látom a világot, és lélekben is támogat.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/simonne_nagy_erika_kepei
* Szekeres Rafaelné
Művésznév: Szekeres Dezsőfi Julianna
2118 Dány Zöld u.1. Telefon: 06 20 205 1076
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
3 évvel ezelőtt kezdtem el festeni egy betegség kapcsán. Először az akril festészetet próbáltam ki, tanító mesterem volt Fazakas Tibor festőművész. Újabban, kedvenc technikám a pasztell. 2008-ban csatlakoztam a Tápiószecsőn működő Alkotó Kezek Baráti Társaságához. http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/szekeres_rafaelne
* Uhereczky Pálné
Művésznév: Hegedűs Margit Uné
2251. Tápiószecső, Liget u. 2. Telefon: 29/ 448-258
Bemutatkozás- Önéletrajz- Hitvallás
A nyilas jegyében születtem Nagykőrösön S. Hegedűs Margit néven. Szegeden végeztem földrajz-rajz szakos tanárként. Tápiószecsőn élek 1960 óta, hiszen a Tápió-mente csodás természetrajza itt marasztott. Az útkeresés az iparművészet területére vitt. Munkálkodom a szépért, s jóért a tápiószecsői Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában és folyamatosan tanítom a rajzolás tűzzománcozás (21 éve) fortélyait, technikáit a diákoknak. Eredményesen veszünk részt belföldi és külhoni kiállításokon és pályázatokon. /Franciaországban, Svédországban/. Képeim különböző zománc-technikai eljárásokkal készülnek, témáiban is változatosak. Kiállításom volt helyben, Nagykátán, Budapesten, (Alkotó Pedagógusok Országos Kiállítása) Tápióságon, Szentmártonkáta, Tápiógyörgyén a Tápió-menti Biennálékon. Alapító tagja (2006) és egyik művészeti vezetője vagyok a tápiószecsői Alkotó Kezek Baráti Társaságának. Együttesen 16 gyűjteményes kiállításon vettünk részt Tápiószecső környező falvaiban, városaiban és Budapesten. Életelemem, kikapcsolódásom a természethez való vonzalom, szeretet, annak színvilága, mely alkotásra késztet, hisz a szépség teremt művészetet.
http://indafoto.hu/tapioszecso_onkormanyzata/uhereczky_palne